Szilveszteri programok – Amikor a tűzijátékodra az egész világ odafigyel...

A papír és sok más dolog mellett kínai találmány a tűzijáték is. Ennek a hagyománynak megfelelően - meg annak is - hogy a helyszínen egymillióan nézik, idén még jobban oda teszi magát Taipei szilveszterkor.

Idén a költségvetés is emelkedett, 2018-ban már egy jelképes, 1,9 millió dollárt költenek az szilveszteri durrogtatásra, ami forintban félmilliárdos kiadást jelent.

Elsőre őrültségnek tűnik ennyit beruházni ilyen célra, de a Tajvan fővárosának a vezetése teljesen másként gondolkodik: a fővárosba szilveszterre özönlő turistákból befolyó összeg vígan behozza ennek a költségnek a többszörösét.

Taipei City keleti részében rendezik a tűzijátékot, ahol az előtte és utána történő mulatságot egymillió néző tekinti meg a helyszínen...

A város régi és híres épületei természetesen extra fénypompában tündökölnek majd.

A hat perces szuper tűzijáték tervezése már november közepén elkezdődött, az idei szilveszteri fényjátékhoz már nem harmincezer patront használnak, hanem “csak” 16 ezret. Így a környezeti terhelés is jóval kisebb lesz, mint a korábbi években.

A fényjátékok teljes pompájáról még 140 ezer LED gondoskodik.

Aki esetleg nem tudja ott tölteni az év váltást, annak segít, hogy a televíziókban és az interneten is közvetítik a kinti szilveszteri durrogtatást.

A nézőszámhoz érdemes visszatérni, mert a tajvani főváros lakosságának a létszáma 2,7 millió, ebből az ember mennyiségből, plusz az szilvesztert ott töltő turistákból jön össze az egymillió helyi néző...